Váratlanul kórházba került Aleksandar Vucic szerb elnök
Váratlanul kórházba került Aleksandar Vucic szerb elnök – írja az Eastern Herald.
Váratlanul kórházba került Aleksandar Vucic szerb elnök – írja az Eastern Herald.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Belgrádba utazik, ahol tárgyalást folytat a szerb államfővel és hadi bemutatón vesz részt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Május 27-től már nem Aleksandar Vucic lesz a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke - jelentette be maga az államfő a belgrádi Prva televízióban csütörtök este.
Szombaton Szerbiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy a Nyugat-Balkán EU-integrációjáról egyeztessen a szerb államfővel.
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia-német javaslat ellen tüntessenek.
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök március 18-án az észak-macedóniai Ohridban ismét tárgyalóasztalhoz ül, az Európai Unió pedig azt reméli, hogy addigra meg tudnak állapodni a kapcsolat rendezéséről, és alá tudnak írni egy konkrét dokumentumot - jelentette a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken.
Szerbia készen áll arra, hogy megvalósítsa a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezését célzó javaslatban foglaltakat, ám nem lehet Szerbia és Koszovó kölcsönös elismeréséről vagy Koszovó függetlenségének az elismeréséről beszélni - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök. A kapcsolat rendezése mindkét fél európai integrációjának a kulcsa, és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a hétfői találkozó után örömének adott hangot amiatt, hogy megegyezés született Szerbia és Koszovó között.
Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök között megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról – közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a két ország kapcsolatának rendezését célzó úgynevezett Belgrád–Pristina-párbeszéd hétfő késő este befejeződött ülését követően.
Kamikaze- (önmegsemmisítő) drónokat vásárol Szerbia az Egyesült Arab Emírségektől – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállításon.
Miközben tavaly decemberben tetőfokára hágott a konfliktus Szerbia és Koszovó között, most egyre közelebb kerülhet a megállapodás a 2008-ban függetlenedett tartomány helyzetének rendezése ügyében, miután nyugati diplomaták mindkét országra nyomást gyakoroltak a régóta húzódó konfliktus megoldása érdekében. Egy a nyilvánosság által pontosan nem ismert, de egyes részleteiben kiszivárgott német–francia javaslat tenne pontot a viták végére. Az Oroszországgal jó kapcsolatokat ápoló Szerbia az ukrajnai háború árnyékában közben egyre nehezebben egyensúlyoz a Nyugat és Moszkva között. Véget érhet Aleksandar Vučić szerb elnök hintapolitikája?
Szerbia nagyon sok szempontból függ az Európai Uniótól, és nem léphet előre az EU nélkül - hangoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök kedden Belgrádban annak kapcsán, hogy aláírták a Szerbia energiarendszerének támogatására szolgáló, 165 millió euróról szóló szerződést Belgrád és Brüsszel között.
A bolgár-szerb gázvezetéken keresztül az egész Nyugat-Balkán gázellátását biztosítani lehet majd - hangzott el a bolgár Kosztinbrodban, ahol ünnepélyes keretek között indította meg a vezeték építési munkálatait Aleksandar Vucic szerb és Rumen Radev bolgár elnök.
Szerbiának el kell fogadnia a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezését célzó úgynevezett francia–német javaslatot, ellenkező esetben leáll az ország európai uniós csatlakozása, leállnak a külföldi beruházások, és más gazdaságot és politikát érintő megszorítások is várhatók – közölte Aleksandar Vučić szerb elnök azokat a feltételeket, amelyeket Szerbiával szemben támasztottak a világ vezető országai.
Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta: biztos benne, hogy Szerbia nem a közeljövőben fog csatlakozni az Európai Unióhoz.
Szerbia úgy látja, és mindig is úgy látta, hogy a Donbasz és a Krím Ukrajna része és örökre az fog maradni – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök a Bloomberg hírmagazinnak. Hozzátette: hónapok óta nem beszélt Putyinnal.
Aleksandar Vučić szerb elnök fölszólította a Wagner-csoportot, fejezzék be szerb állampolgárok toborzását az orosz zsoldoshadseregbe – írja a Reuters.
Nem adott engedélyt a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő (KFOR) arra, hogy Belgrád szerb rendfenntartó erőket vezényeljen Koszovóba az ottani, feszültséggel teli helyzet kézben tartására - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap.
A Horvátország és Szerbia közötti kiváló kapcsolat mindkét nemzet, de a régió számára is elsődleges érdek – jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter pénteken Zágrábban, a Szerb Nemzeti Tanács (SNV) hagyományos ortodox karácsonyi fogadásán.
Bejelentette az észak-koszovói, többségében szerbek lakta területeken emelt barikádok lebontását csütörtökre virradóra Aleksandar Vucic szerb elnök.
Aleksandar Vucic szerb elnök a pristinai kormány elleni tiltakozások leállítására szólította fel a koszovói szerbeket, és arról biztosította őket, hogy nem lesz részük üldöztetésben tiltakozó akcióik miatt – közölte Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó ügyeivel foglalkozó hivatalának vezetője szerdán.
Több mint 80 ember volt a fedélzeten.
Izgalmas napunk van.
Hetek óta nem láttunk ilyen durva mozgásokat.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.